Eris


2018. szeptember 19. 12:50 | Szerző: Buzsáki Gábor | Hozzászólás: 66 db

Naprendszerünk 9. legnagyobb bolygója jó eséllyel pályázik arra, hogy a Bika jegyének uralkodó bolygója legyen. Mit érdemes róla tudnod, s hogy hogyan változtatja meg az életed, a bejegyzésből kiderül...


2005 januárjában a Palomar Obszervatóriumban, Mike Brown és csapata újra elővette a Sednáról 2003-ban készült felvételeket. A felvételeken olyan apró elmozdulásokat keresték, amelyeket korábban nem vettek figyelembe. Nem kellett sokat várniuk, ugyanis 2005 január 5-én egy egészen parányi elmozdulást fedeztek fel. Egy újabb bolygót, amit 2006. szeptember 13-án, a viszálykodást és békétlenséget szító görög istennő után: Erisnek neveztek el.

Az akkori mérések alapján úgy gondolták, hogy a mérete kb. 20%-al nagyobb a Plútónál. Lett is belőle galiba. Többek között emiatt is minősítették le a Plútót. (Megjegyzés: amúgy nem is olyan rég - most, hogy a Jupiter éppen a Plútó jegyében jár - a NASA bocsánatot kért, amiért a Plútót leminősítették!) Ott tartunk, hogy a felfedezése után nagyobbnak gondolták. Aztán 2010. november 6-án egy eltakart csillag miatt, +-10 Km-es hibahatárral megállapították a valós méretét, ami szinte teljesen azonos a Plútóéval. Vagyis a két bolygó mérete majdhogynem azonos.

 

Mi kell ahhoz, hogy egy felfedezett égitestből bolygó legyen?

Két dolog: hogy a Naprendszerünk központi csillagja körül keringjen, és hogy legyen saját Holdja.

Az Eris mindkét kritériumnak megfelel. Központi csillagunkat a Napot 558 év alatt kerüli meg, s a Földünkhöz hasonlóan neki is van egy Holdja. Egyetlen Holdjának nevét, Eris istennő növéréről kapta (Düsznomia).

 

Mi utal arra, hogy az Eris a Bikák uralkodója lesz?

Először is a felfedezésének körülményei. Lásd a dátumokat, vagy hogy miatta minősítették le a Plútót. Ez utóbbi - az egyensúly törvénye miatt, miszerint az egymással szemben lévő jegyek uralkodói egymásra komoly hatással vannak - már önmagában is arra utal, hogy az Erisnek köze lehet a Bikákhoz. De ami még ennél is jobban utal rá, az maga a történelem! Az Eris 1922-ben lépett be a Kos jegyébe, és 1928-ig 6 alkalommal lépett vissza a Halak jegyébe, majd újra vissza a Kos jegyébe. 1928 után aztán végleg elindult a Kos jegyében, ahol napjainkban is tartózkodik.

Ami a történelmet illeti... az 1922-es jegyváltása után indulhattak el azok a folyamatok, amelyek aztán később az Eris végleges elindulása után kiváltották a nagy gazdasági világválságot! 2008-ban amikor a Plútó belépett a Bak jegyébe újabb válság köszöntött ránk. A Bak jegyében lévő Plútó és a Kos jegyében álló Eris ugyanis egymással diszharmóniába került. Ha mondjuk 2008-ban az Eris nem a Kos, hanem a Bika jegyében járt volna, akkor nem válságot, hanem Kánaánt hozott volna a Plútó a világra.

Van még valami!

Az 1920-as évek előtt a világ vagyona, sokkal kevesebb ember kezében összpontosult. Kb. az 1930-as évek után indult el az a folyamat, aminek eredményeként megjelentek az önmegvalósító gazdagok. Sosem volt még ennyi önerejéből gazdaggá vált ember a világban, mint a mi korszakunkban. De hát mi mást is okozhatna egy pénzzel kapcsolatba hozható bolygó, ha az egy az önmegvalósító jegyében (Kos) áll?

Persze sok idő kell ahhoz, mire egy bolygót az Asztrológia befogad. Nem azért, mert nem tudnánk a hatásait már most kikövetkeztetni, inkább azok visszaellenőrzése miatt. Hiszen képletek millióit kell átvizsgálni ahhoz, hogy az egyes megállapításokat véglegesíteni tudjuk. Ettől függetlenül, már most is számos hatására következtethetünk. Mire ezekre rátérnénk, nézzük meg, hogy a te képletedben hol állt a születésed pillanatában!

 

Könnyű helyzetben vagyunk, ugyanis a ma élő emberek többségének képletében a Kos jegyében áll! Amúgy legközelebb 2044-ben fog jegyet váltani. Ekkor fog majd belépni - várhatóan már a saját jegyébe. Felvetődhet benned a kérdés, hogy ha 558 év a keringési ideje, akkor miért tartózkodott 122 évig a Kos jegyében? Az elnyújtott ellipszis pályája miatt, aminek eredményeként bizonyos jegyekben néhány évtizedig, míg más jegyekben akár 100 évig is tartózkodhat.

Vagyis az 1922 és 2044 között született emberek képletében a Kos jegyében áll. Hogy a születésed pillanatában a horoszkópodban hány fokon állt, azt ide kattintva tudod megnézni.
 

Egy kis segítség:
Miután a linkre kattintottál, görgetéssel keresd meg a születésedhez legközelebb eső dátumot. A dátum sorában találod az Eris akkori helyzetét. Az első szám a fokszámot jelöli, utána találod a Kos jelölését (ar), majd pedig a percet.

Ha mai napra görgetnél, akkor láthatod, hogy az Eris a Kos jegyében: 23 fok 49 percen áll

 

Eris efemerida példa

 

Miután sikerült meghatároznod, hogy a születésed pillanatában az Eris hány fokon állt, már csak egyetlen dolog van hátra: a kinyomtatott képletedbe, az adott fokra berajzolni az Eris jelét:

Eris

 

Most hogy már tudod, a képletedben melyik házban áll az Eris, nézzük a hatásait!

 

Ahogy arról már szó volt, egy újonnan felfedezett - jegyhez társított bolygó hatásait viszonylag könnyű meghatározni, hiszen az érintett bolygó ugyanúgy viselkedik, mint a saját gyermekei - azaz a hozzá társított jegy. Így az Eris pont olyan lesz, mint amilyenek a Bikák. Ebből kell kiindulnunk, ebből kell a hatásait visszafejtenünk. persze mindezt úgy, hogy figyelembe vesszük a szemben lévő jegy (Skorpió) uralkodóját is.

Azt már most megállapíthatjuk, hogy a ház amelyben az Eris áll, olyan életterületeket jelöl, ahol többre vágyunk, mint amink van. Ez nem azt jelenti, hogy sosem szerezzük meg a ház által érintett dolgokat, viszont azt igen, hogy az életünknek lesznek olyan szakaszai, amikor vágyódni fogunk a több iránt.

A másik amit biztosra vehetünk: az eszköz. Ne feledd, hogy a Bika jegy által képviselt pénz az életünk egyik, hanem legfontosabb eszköze. Vagyis a ház amelyben az Eris áll, olyat életterületet jelöl, ahol a külső eszközök (például a pénz) fontos szerepet kapnak. Ebben a házban a külső eszközök (pénz) váltanak ki eseményeket vagy oldanak meg élethelyzeteket. (Mivel az Eris a leglassabban mozgó bolygónk, ezért kifejezetten NAGY, akár sorsfordító eseményeket is okozhat ebben a házban!)

A Bika és a vele szemben lévő Skorpió jegyéhez szorosan kapcsolódik az irigység, vagy a másokban irigységet kiváltó viselkedések. Ezért feltételezhető, hogy az Eris házában az irigység, valamilyen szinten felüti a fejét. Ebben a házban, nagy eséllyel mi magunk leszünk irigyek mások sikereire, vagy az elért eredményeink miatt mások ránk. Bárhogy is van, itt folyamatos figyelemre vagyunk ítélve. Hiszen vagy mi figyelünk másokat, vagy mások minket. Ebből eredően ebben a házban SOHA nem állhatunk le. Ahogy a figyelmünk lankadni kezd, vagy lazábbra engedjük az érintett területeken a gyeplőt - máris veszítünk az itt elért eredményeinkből.

Valószínűleg az Eris jelöli a képletünkben azt a házat, ahol nyugalmat és biztonságot tudunk teremteni az összes többi életterületünk számára. Vagyis ha itt erősek tudunk lenni, akkor az hatással lesz a többi házban elért eredményünkre. Ez fordítva is igaz! Ha itt gyengélkedünk, az magával ránthatja a többi életterületünket is.

Tekintettel a Bikák egyik meghatározó tulajdonságára: a dühkitörésre, szinte biztosra vehetjük, hogy az Eris sem különb! Vagyis a házban amelyben az Eris áll, egyik pillanatról a másikra történhetnek olyan drasztikus dolgok, amelyeket mi magunk váltunk ki. Például egy VII. házban álló Eris könnyen okozhatja azt, hogy a szülött 20-30 évnyi házasság után, egyik napról a másikra - minden vagyonát kimentve vagy épp mindenről lemondva feláll.

Egy biztos! Az Eris által kiváltott eseményeknek vagyoni vonzata van. Ahogy az is, hogy az Eris házában SOHA nem állhatunk le. Egy pillanatra sem lankadhat a figyelmünk, mert az hatással lesz más életterületeinkre is.

 

Hozzáértőknek egy TIPP!

Érdemes más szemmel nézned a Bika jegyében kezdödő házadra! Eddig ugyanis azt nézted, hogy a Vénusz hol állt, most azt nézd meg, hogy az Eris melyik házban áll. Tudod?! Minden egyes ház a saját uralkodóján keresztül hat. Vagyis a ház amelyben az Eris áll, olyan életterületeket jelöl, amely szoros összefüggésben áll a Bika jegyében kezdödő házaddal. Teszteld le, hogy a Bika jegyében kezdödő házadra a Vénusz vagy az Eris volt-e nagyobb hatással. Ha az Eris, akkor biztos, hogy ő lesz majd a Bikák uralkodója.
 


Belépés a hozzászólások megtekintéséhez »